Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A tavalyi eredményekhez hasonlóan idén is egy 2012-es évjáratú merlot lett a legjobb vörösbor a szekszárdi borvidéki borversenyen, ezúttal a Vesztergombi pince Bodzási merlot válogatása nyerte el a díjat - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Georg Baselitz kiállításával nyílt meg pénteken a Magyar Nemzeti Galériában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely április 23-ig 40 helyszínen több mint 150 koncerttel, kiállítással, színházi és táncelőadással várja a közönséget - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaKarel Gott énekesi karrierének hat évtizedét mutatja be az a nagyszabású kiállítás, amelyet idén rendeznek Prágában - közölte Pavlína Stránská, a Big Media ügynökség képviselője. \"Mindig vágytam egy olyan kiállításra, amelyen eredeti műtárgyakon és dokumentumokon keresztül a zenémet kedvelők megismerhetnék teljes életművemet, és egyúttal feleleveníthetnénk a közös szép élményeinket\" - nyilatkozta Gott újságíróknak. A 77 éves Gott évtizedek óta a legnépszerűbb cseh énekes, de nagy népszerűségnek örvend Németországban és Ausztriában is. Tavaly súlyos betegségen esett át. A zenész 2009-ban magas állami kitüntetést kapott Václav Klaus cseh államfőtől. Eladott lemezeinek száma mintegy 20 millió.
Szerző(k): Domokos ErikaMeghalt szerdán a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sérültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak - közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel. Az intézményben négy égési sérültet ápoltak.
Szerző(k): Domokos ErikaBennett-kenguruk (Macropus rufogriseus) születtek a veszprémi állatkertben. Az MTI képén az anyja erszényében látható egy kengurukölyök.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar népmesekincs továbbadását és a gyerekek kompetenciafejlesztését szolgáló NépmesePontok létrehozására írt ki pályázatot a kormány csaknem 1,2 milliárd forint értékben. A projekt célja, hogy a kulturális intézmények minden megyében gondolkodjanak el azon, hogyan tud hozzájárulni a népmese a gyerekek személyiségének, képzelőerejének fejlődéséhez - idézi Hoppál Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkárát az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA világ legelismertebb kortárs magyar írója, Krasznahorkai László kapja az idei, 12. alkalommal átadott Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Báró Wenckheim hazatér című regényéért - jelentette be az Aegon Magyarország Zrt.
Szerző(k): Domokos ErikaNyílt napot tart a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) a Víz Világnapján, csütörtökön és pénteken diákok, szombaton bárki megtekintheti a dél-pesti szennyvíztisztító telepet. Itt a legmodernebb biológiai szennyvíztisztítási módszert, az úgynevezett élőgépek technológiát is alkalmazzák, amelynek lényege, hogy a szennyeződéseket felfaló baktériumok élőhelyét biztosító növényzetet permetezőszerek helyett ma már az üvegházba telepített ragadozó rovarok védik, a tisztítási folyamat számára hasznos rovarok túlszaporodását pedig lepkékkel fékezik meg - írja a társaság közleményére hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika